4. Fejezet

Hidrolus lassan elvonult piheni mivel picit elfáradt. Elköszönt a családtól, megköszönte a vacsorát, és elindult a lépcső felé. Hátra fordult, es mosolygott az új barátainak. Felbattyogott a lepcson. Ahogy ment végig a hosszú folyóson, rengeteg képet látott a falon. Lassan elérte a szobáját, amikor egy hangot hallott. Megfordult hát. A legnagyobb lány volt az.
 - Te vagy az, Anne Cristin?
 - Igen. Mész aludni, Hidrolus?
 - Igen, miért kérded?
 - Egy óra múlva nem innánk meg egy teát? 
- Hát, ahogy akarod.
 - Jó akkor találkozunk a konyhában egy óra múlva – mosolygott rá a lány. Hidrolus csak nézte, ahogy a lány haján megcsillan a Hold fénye. A fiú szíve hevesen vert, és úgy érezte, megremeget alatta a talaj. A lány felment a szobájába, de a fiú csak nézte majd öt percig. Mikor a lány belépett a szobája ajtaján, Hidrolus is elindult a saját szobája felé. Kinyitotta az ajtót, belépett a szobába, és bezárta az ajtót. Majd lepihent az ágyra. Elgondolkozott rajta, ki akar az életére törni. Vajon miért akarják megölni? És ki vagy kik? Számtalan kérdés, de nincs rájuk válasz. Nem értette, miért pont vele történik ez meg. Miért akarjak a halálát? Egy kicsit elszundított, de valami nem hagyta aludni. Ránézett a telefonjára. Hirtelen felugrott, mert észrevette, hogy már tíz perce a konyhában kellene lennie. Felkapta a cipőjét, és leviharzott a lépcsőn. Belépett a konyhába. Anne Cristin már ott ült. - Azt hittem, már el is felejteted a randinkat. - Hangosan fel nevetet. Úgy ragyogott a szeme.
 - Kész van a teád, Hidrolus. Leültette az asztalhoz a lányt, a fiú kihúzta neki a széket.
 - Foglalj helyet! - mosolygott szelíden. Leült a fiú is, elkezdte hangosan szürcsölni a teát. A lány annyira nevetett, hogy a tea kilöttyent az asztalra. A fiú egyszerre nyúlt a kendőért a lánnyal, hogy letörölhesse az asztalt. Addig forogtak, míg jól összefejeltek. Leültek a padlóra, és hatalmas nevetésben törtek ki mindketten.
 - Cristin, még ennyit nem nevettem, mint ma. - Hát, még én sem! Nem túl izgalmas az életem. Néha járok suliba. - Miért csak néha? - kérdezte meglepetten Hidrolus. 
- Hát azért, mert nem egy megszokott, egyszerű lány vagyok.
 - Te egyszerű, és megszokott? Hát ez nehezen hihető el. Egy vagány, bátor lány vagy. Szuper dolgokkal felruházva. Nem mellesleg meseszép vagy. Ahogy vissza ültek és ittak, nagy néma csend uralkodott a konyhában. A hallgatást a lány halk hangja törte meg. Lágy volt, és selymes.
 - Mesélj picit magadról, Hidrolus! Hogy kerültél ide?
 - Hát az úgy volt, hogy mivel az én nagyapám Isten, anyám meg sellő, én a vízben éltem, de meguntam ugyanazt látni egyfolytában. Vágytam más emberek közé, akik nem ismernek, és elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Önmagamért szeretnek, nem a hatalomért. És ezután a szárazföldre jöttem lakni. Munkát kerestem magamnak. Lassan barátokat is találtam magamnak.
 - És hogy kerültél hozzánk? - Az édesanyám megérezte, hogy valami nagy baj van. Ezért eljöttünk hozzátok. Valaki az életemre tört, meg akarnak ölni engem. 
- De ki lehet az, aki a halálod akarja, Hidrolus? - kérdezte ijedten Cristin. Aztán felállt a székről, átölelte a fiút, és hatalmas puszit nyomott az arcára.